Bloody Mary az a város, ahol az ember sosem lehet teljes biztonságban, de ő mégis azt hiszi. A kisváros évszázadokkal ezelőtt épült, még abban a korban, mikor mindenki meg volt győződve arról, hogy szörnyek márpedig léteznek, és csak arra várnak, hogy mikor végezhetnek a nyomorúságban élő, ártatlan emberekkel.
A hely története szerint régebben a várost egy efféle szörny kormányozta: vérfarkas volt ő, aki a számos hatalmas kastély közül is a legnagyobb, legrémisztőbb épületet tudhatta magáénak. A birtokon egyetlen egy növény sem díszelgett: a puszta jelenlététől mind levedlette leveleit, szirmait, s azóta se hajtottak ki újra.
A kormányzó neve ma már feledésbe merült, ám nem is oly fontos. Annál beszédesebbek viszont a rémtörténetek, legendák, melyek alakját lengik körbe. Egyes mesék beszámolnak a városban tomboló gyilkosságokról, melyekért ő volt a felelős: rengeteg lány tűnt el akkoriban az itt élő családokban, s mindet néhány hét után ugyan ott találták meg: a tengerparton vérbe fagyva, arcán a rémület keltette torz fintorral.
Persze ekkor még senki sem tudta, hogy ő volt a tettes. Mindenki úgy vélte, hogy a kormányzó egy kedves, becsületes ember – aki sajnálatos módon még nem találta meg élete asszonyát.
E hír járványként terjedt szét a kisvárosban, s hamarosan családok százai lökték lányukat a vérengző fenevad odúja elé – de az valamiért nem és nem volt hajlandó ugrani a friss hús szagára. Ám hamarosan a kormányzó rádöbbent: mégis az lenne a legjobb, ha gyorsan nemzene magának egy utódot, hogy ha esetleg bármi történne vele e sötét időkben, az továbbvihesse a retteget vérvonalat. Így hát elvette az első lányt, aki szembe került vele az utcán.
A választás nem másra esett, mint Emma Dearre, aki szintén nemesi családból származott, csakúgy, mint újdonsült férje. Boldogan vette tudomásul, hogy azontúl egy idegen férfival kell együtt hálnia, persze nem azért, mert a pénz, vagy a testi örömök vezérelték volna – nem, a helyzet az volt, hogy fiatal és naiv volt még, fogalma sem volt arról, mi történik férfi és lány között a hitvesi ágyban.
De Emma hamarosan megtudta – hetekig karikás, kisírt szemekkel, falevél vékonyan járkált Bloody Mary utcáin, mígnem egy nap hirtelenjében hízni nem kezdett, hiába nem evett egy falatot sem.
Mire megszületett a kisfiú, Emma megelégelte önmaga sajnálgatását. Úgy döntött, elhagyja férjét, a gyermeket pedig magával viszi – elvégre az nem tehet semmiről sem.
Épp’ a férfi irodájába sietett, mikor meglátta, hogy nyílik annak ajtaja, s azon egy szétmarcangolt, meztelen nőt visznek ki, kinek csontjairól néhol hiányzott a hús. Alig telt el néhány másodperc, s megjelent a kormányzó, arca csurom vér, szemében őrült lángok. Emma ijedtébe aprót sikított, de ez is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy férje észrevegye őt, s ugyanarra a sorsra juttassa, mint a másik lányt is.
Ezek után napokig a kormányzó hitvesének rejtélyes elhalálozásáról beszéltek az emberek. Meg voltak róla győződve, hogy a megözvegyült férj gyásza mindennél hatalmasabb – és ó, szegény kisfiú! sosem ismerheti meg édesanyját, kit olyannyira szeretett annak férje.
A fiú nyolc éves koráig úgy hitte, apja valóban rendes ember. Ám hamarosan rá kellett jönnie, hogy egy olyan férfi, ki elvadult állati énjét nem képes féken tartani, sőt még élvezi is annak tombolását, jó alak nem lehet. De még kicsi volt, és nem tudott mit kezdeni: engedelmeskednie kellett apjának, ha nem akarta, hogy alaposan elverjék. Ezért kitűnően teljesített a kardvívásban, az íjászatban, a lövészetben, a tudományokban és mindenben, ami egy jövendőbeli vezetőtől elvárható volt.
Huszonkét éves korára oly remek harcossá és tudóssá lett, hogy félő volt: könnyen apja vesztét okozhatja. Ezt észrevévén a férfi magához hívatta jósát, hogy azonnal mondja meg neki: okozhat-e gondot számára a fia, avagy nyugodjon meg, és élvezze tökéletes gyermekének szörnnyé válását?
A jós jósolt. Egyszer, kétszer, háromszor, majd még számosszor, mire meg merte mondani urának: alighanem maga a fiú fogja fejét venni. A kormányzónak gyorsan kellett cselekednie. Úgy vélte, ezt nem intézheti maga: elvégre a fia már sokkalta erősebb, mint ő. Ezért hát a város védelmére kiképzett katonáit küldte gyermeke meggyilkolására.
És azok már aznap éjjel meg is tették, amire felbérelték őket: miközben a gyanútlan fiú aludt, belopóztak annak szobájába, s életét vették – de nem akárhogy. A fiú arra ébredt, hogy kezét, lábát megkötözték, száját betömték, s mozdulni sem tud. Körülötte fekete leples alakok, azok kezében ezüstösen fénylő pengék. Mire észbe kapott, az első kés már útnak is indult: tövig alhasába vájták azt, majd lassan, hogy a fájdalom minél élesebben eméssze elméjét, a fegyver elindult fölfelé. A vér beborította az ágyat, a fiú pedig csak üvöltött kínjában – de nem, nem könyörgött az életéért vagy a gyors halálért, hisz annál sokkalta büszkébb és férfibb volt. Bár minden bizonnyal fölösleges lett volna: a következő tőr is húsába vájt, majd még vagy ezernyi, míg végül már a felismerhetetlenségig eltorzult teste: húsa cafatokban lógott le kilátszódó csontjairól, a vér szaga pedig már fullasztó volt.
Aztán ugyan ott végezte, mint az eltűnt lányok és az anyja: a tengerparton, vérbe fagyva.
Egyetlen különbség volt csupán: szelleme ott ragadt, magányosan és megtörve – bár talán nem végleg tönkretéve. A mesék szerint a mai napig ott kószál, arra várva, hogy valaki végre segítsen neki elégtételt venni.
A hely története szerint régebben a várost egy efféle szörny kormányozta: vérfarkas volt ő, aki a számos hatalmas kastély közül is a legnagyobb, legrémisztőbb épületet tudhatta magáénak. A birtokon egyetlen egy növény sem díszelgett: a puszta jelenlététől mind levedlette leveleit, szirmait, s azóta se hajtottak ki újra.
A kormányzó neve ma már feledésbe merült, ám nem is oly fontos. Annál beszédesebbek viszont a rémtörténetek, legendák, melyek alakját lengik körbe. Egyes mesék beszámolnak a városban tomboló gyilkosságokról, melyekért ő volt a felelős: rengeteg lány tűnt el akkoriban az itt élő családokban, s mindet néhány hét után ugyan ott találták meg: a tengerparton vérbe fagyva, arcán a rémület keltette torz fintorral.
Persze ekkor még senki sem tudta, hogy ő volt a tettes. Mindenki úgy vélte, hogy a kormányzó egy kedves, becsületes ember – aki sajnálatos módon még nem találta meg élete asszonyát.
E hír járványként terjedt szét a kisvárosban, s hamarosan családok százai lökték lányukat a vérengző fenevad odúja elé – de az valamiért nem és nem volt hajlandó ugrani a friss hús szagára. Ám hamarosan a kormányzó rádöbbent: mégis az lenne a legjobb, ha gyorsan nemzene magának egy utódot, hogy ha esetleg bármi történne vele e sötét időkben, az továbbvihesse a retteget vérvonalat. Így hát elvette az első lányt, aki szembe került vele az utcán.
A választás nem másra esett, mint Emma Dearre, aki szintén nemesi családból származott, csakúgy, mint újdonsült férje. Boldogan vette tudomásul, hogy azontúl egy idegen férfival kell együtt hálnia, persze nem azért, mert a pénz, vagy a testi örömök vezérelték volna – nem, a helyzet az volt, hogy fiatal és naiv volt még, fogalma sem volt arról, mi történik férfi és lány között a hitvesi ágyban.
De Emma hamarosan megtudta – hetekig karikás, kisírt szemekkel, falevél vékonyan járkált Bloody Mary utcáin, mígnem egy nap hirtelenjében hízni nem kezdett, hiába nem evett egy falatot sem.
Mire megszületett a kisfiú, Emma megelégelte önmaga sajnálgatását. Úgy döntött, elhagyja férjét, a gyermeket pedig magával viszi – elvégre az nem tehet semmiről sem.
Épp’ a férfi irodájába sietett, mikor meglátta, hogy nyílik annak ajtaja, s azon egy szétmarcangolt, meztelen nőt visznek ki, kinek csontjairól néhol hiányzott a hús. Alig telt el néhány másodperc, s megjelent a kormányzó, arca csurom vér, szemében őrült lángok. Emma ijedtébe aprót sikított, de ez is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy férje észrevegye őt, s ugyanarra a sorsra juttassa, mint a másik lányt is.
Ezek után napokig a kormányzó hitvesének rejtélyes elhalálozásáról beszéltek az emberek. Meg voltak róla győződve, hogy a megözvegyült férj gyásza mindennél hatalmasabb – és ó, szegény kisfiú! sosem ismerheti meg édesanyját, kit olyannyira szeretett annak férje.
A fiú nyolc éves koráig úgy hitte, apja valóban rendes ember. Ám hamarosan rá kellett jönnie, hogy egy olyan férfi, ki elvadult állati énjét nem képes féken tartani, sőt még élvezi is annak tombolását, jó alak nem lehet. De még kicsi volt, és nem tudott mit kezdeni: engedelmeskednie kellett apjának, ha nem akarta, hogy alaposan elverjék. Ezért kitűnően teljesített a kardvívásban, az íjászatban, a lövészetben, a tudományokban és mindenben, ami egy jövendőbeli vezetőtől elvárható volt.
Huszonkét éves korára oly remek harcossá és tudóssá lett, hogy félő volt: könnyen apja vesztét okozhatja. Ezt észrevévén a férfi magához hívatta jósát, hogy azonnal mondja meg neki: okozhat-e gondot számára a fia, avagy nyugodjon meg, és élvezze tökéletes gyermekének szörnnyé válását?
A jós jósolt. Egyszer, kétszer, háromszor, majd még számosszor, mire meg merte mondani urának: alighanem maga a fiú fogja fejét venni. A kormányzónak gyorsan kellett cselekednie. Úgy vélte, ezt nem intézheti maga: elvégre a fia már sokkalta erősebb, mint ő. Ezért hát a város védelmére kiképzett katonáit küldte gyermeke meggyilkolására.
És azok már aznap éjjel meg is tették, amire felbérelték őket: miközben a gyanútlan fiú aludt, belopóztak annak szobájába, s életét vették – de nem akárhogy. A fiú arra ébredt, hogy kezét, lábát megkötözték, száját betömték, s mozdulni sem tud. Körülötte fekete leples alakok, azok kezében ezüstösen fénylő pengék. Mire észbe kapott, az első kés már útnak is indult: tövig alhasába vájták azt, majd lassan, hogy a fájdalom minél élesebben eméssze elméjét, a fegyver elindult fölfelé. A vér beborította az ágyat, a fiú pedig csak üvöltött kínjában – de nem, nem könyörgött az életéért vagy a gyors halálért, hisz annál sokkalta büszkébb és férfibb volt. Bár minden bizonnyal fölösleges lett volna: a következő tőr is húsába vájt, majd még vagy ezernyi, míg végül már a felismerhetetlenségig eltorzult teste: húsa cafatokban lógott le kilátszódó csontjairól, a vér szaga pedig már fullasztó volt.
Aztán ugyan ott végezte, mint az eltűnt lányok és az anyja: a tengerparton, vérbe fagyva.
Egyetlen különbség volt csupán: szelleme ott ragadt, magányosan és megtörve – bár talán nem végleg tönkretéve. A mesék szerint a mai napig ott kószál, arra várva, hogy valaki végre segítsen neki elégtételt venni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése