Rajan Williams Bloody Mary egyik kastélyában lakott. Ősei már évszázadok óta itt éltek, és igen csak nagy hírnévnek örvendhettek a múltban, így nem is csoda, hogy efféle építményben élt nővérével és annak férjével.
Szerette a családját, bármit meg tett volna értük, ő mégis úgy érezte, hogy nem való közéjük. Kiskora óta furcsa álmok gyötörték, némelyek kedvesek, mások meg fájdalmasak és rosszak – és mindegyik egytől egyik valóra vált.
Eleinte tartott ezektől a látomásoktól, félt elaludni, mert nem volt semmi kedve egy újabb rémekkel telített éjszakához, melyekben valamilyen szinten újra és újra halálát leli, hiába szerepel valaki más bennük, hisz mégis ő az, akinek a fejében megtörténnek a rémtettek.
Aztán már csak kinézetre sem illett a családjába: minden rokonának, akit ismert, világos haja, sötét szeme és vékony ajka volt, egyedül ő volt az, kinek természetesen fekete haja, vakítóan kék szemei és telt, vérbő ajka volt. Egy időben meg volt róla győződve, hogy örökbe fogadták – e feltételezése után egy héttel szülei elváltak, újabb egy héttel később meghalt az apja, majd fél évvel rá anyja is elhunyt, autóbalesetben. Bár ez már nagyon régen történt…
A lány huszonegy éves volt, mégis csak egyetlen barátja volt, kivel egyáltalán beszélt, mindenki mást nagy ívben elkerült. Nem arról volt szó, hogy megvetette az embereket, egyszerűen csak nem értette őket, éppen ezért lehetetlennek tartotta, hogy azok megértsék őt – így hát ez tűnt a legkézenfekvőbb dolognak, mellyel senkinek sem árthatott.
Zárkózottsága ellenére Rajant nem kellett félteni: már kiskorában megtanult verekedni, és ha úgy hozta az élet, megmutatta éles, felvágott nyelvét is. Mégsem volt agresszívnek nevezhető, élete nagy részében csendes, nyugodt személyiség volt, kit könnyű megszeretni, csak éppen őt nehéz szeretésre bírni.
A kisvárosban e tulajdonságát senki sem értette, mindenki azt találgatta, vajon miért viselkedik a lány ilyen elutasítón azzal a rengeteg helyes fiúval, akik megpróbálkoztak nála nagyobb sikereket elérni. Ám a lakosok hamarosan csak annyiban maradtak: biztos az a gyerek áll a dolgok hátterében, akivel annyi időt tölt. Hiába tagadták mind a ketten e feltételezést – a városiak nem és nem voltak hajlandók engedni e gondolatból.
Rajan így hát hagyta, hadd gondoljon mindenki azt, amit csak akar. Rengeteg más mese is született viselkedésének okáról – persze az igazi nem volt közöttük. A valós tény az volt, hogy egyszerűen nem volt képes megbízni egyetlen másik fiúban sem, olyannyi rossz példát látott már életében – anyja és apja válása, illetve halála után az egyedüli családtag, akinek még sikeres volt a házassága, az a nővére volt, de azok is még olyan friss házasok voltak, hogy az lett volna a szégyen, ha nem úgy viselkednek egymással, mint ahogy.
A lány számos művészi elfoglaltságban jeleskedett. Rajzai, festményei ott lógtak Bloody Mary világszerte ismert, nagy színvonalú művészi egyetemén, melynek színjátszó csoportja nagy előszeretettel adta elő egy-egy darabját, versét vagy egyéb irományát. A lány ezeken kívül már csak a magányban talált igazi örömöt, amitől úgy érezhette, hogy van értelme ennek az egésznek – ennek az egyébként unalmas, megérthetetlen és megválthatatlan világnak, és a benne fejlődő, önmagát előbb-utóbb elpusztító életnek.
Nem arról volt szó, hogy nem szeretett élni. Imádta Bloody Mary-t, a maga néhol kísérteties, gonosz hangulatával, melyet oly hirtelenjében vált fel a nyugalom és a béke. Imádott az elhagyatott, fákkal szegélyezett domb közepén álló fűzfa tövében ücsörögni, és onnan szemlélni az oly messzi, mégis oly közeli tengerpartot, amelynek szikláihoz bizton rengeteg vér tapad – de mégis hol van az már, és mégis miért ne lehet most szép, kedves szikla az?
Valójában Bloody Mary jelenlegi formáját még a múltjáról szóló rengeteg rémmese, és a neve ellenére sem lehetett nem szeretni. A belváros főterén ott ontotta melegét a helyiek kedvenc kávéháza és étterme, a Lélekfaló, melyet a kedves Donna néni vezetett férjével együtt, Jamesszel. Közvetlenül ez mellett kapott helyet a Könyvmoly nevet viselő könyvesbolt és könyvtár, melyet Rajan szívesen látogatott akár naponta többször is. Aztán ott volt még a Roger’s bár, amely nővére férjének tulajdonában állt, és ami az itt élő fiatalok törzshelyének számított.
Tehát lényegében a kisváros nagyon is kedves volt – a zord kastélyok borzongató légkörét kedvessé és letisztulttá tette a közelben morajló tenger és a zöldellő-illatozó színpompás növények.
Szerette a családját, bármit meg tett volna értük, ő mégis úgy érezte, hogy nem való közéjük. Kiskora óta furcsa álmok gyötörték, némelyek kedvesek, mások meg fájdalmasak és rosszak – és mindegyik egytől egyik valóra vált.
Eleinte tartott ezektől a látomásoktól, félt elaludni, mert nem volt semmi kedve egy újabb rémekkel telített éjszakához, melyekben valamilyen szinten újra és újra halálát leli, hiába szerepel valaki más bennük, hisz mégis ő az, akinek a fejében megtörténnek a rémtettek.
Aztán már csak kinézetre sem illett a családjába: minden rokonának, akit ismert, világos haja, sötét szeme és vékony ajka volt, egyedül ő volt az, kinek természetesen fekete haja, vakítóan kék szemei és telt, vérbő ajka volt. Egy időben meg volt róla győződve, hogy örökbe fogadták – e feltételezése után egy héttel szülei elváltak, újabb egy héttel később meghalt az apja, majd fél évvel rá anyja is elhunyt, autóbalesetben. Bár ez már nagyon régen történt…
A lány huszonegy éves volt, mégis csak egyetlen barátja volt, kivel egyáltalán beszélt, mindenki mást nagy ívben elkerült. Nem arról volt szó, hogy megvetette az embereket, egyszerűen csak nem értette őket, éppen ezért lehetetlennek tartotta, hogy azok megértsék őt – így hát ez tűnt a legkézenfekvőbb dolognak, mellyel senkinek sem árthatott.
Zárkózottsága ellenére Rajant nem kellett félteni: már kiskorában megtanult verekedni, és ha úgy hozta az élet, megmutatta éles, felvágott nyelvét is. Mégsem volt agresszívnek nevezhető, élete nagy részében csendes, nyugodt személyiség volt, kit könnyű megszeretni, csak éppen őt nehéz szeretésre bírni.
A kisvárosban e tulajdonságát senki sem értette, mindenki azt találgatta, vajon miért viselkedik a lány ilyen elutasítón azzal a rengeteg helyes fiúval, akik megpróbálkoztak nála nagyobb sikereket elérni. Ám a lakosok hamarosan csak annyiban maradtak: biztos az a gyerek áll a dolgok hátterében, akivel annyi időt tölt. Hiába tagadták mind a ketten e feltételezést – a városiak nem és nem voltak hajlandók engedni e gondolatból.
Rajan így hát hagyta, hadd gondoljon mindenki azt, amit csak akar. Rengeteg más mese is született viselkedésének okáról – persze az igazi nem volt közöttük. A valós tény az volt, hogy egyszerűen nem volt képes megbízni egyetlen másik fiúban sem, olyannyi rossz példát látott már életében – anyja és apja válása, illetve halála után az egyedüli családtag, akinek még sikeres volt a házassága, az a nővére volt, de azok is még olyan friss házasok voltak, hogy az lett volna a szégyen, ha nem úgy viselkednek egymással, mint ahogy.
A lány számos művészi elfoglaltságban jeleskedett. Rajzai, festményei ott lógtak Bloody Mary világszerte ismert, nagy színvonalú művészi egyetemén, melynek színjátszó csoportja nagy előszeretettel adta elő egy-egy darabját, versét vagy egyéb irományát. A lány ezeken kívül már csak a magányban talált igazi örömöt, amitől úgy érezhette, hogy van értelme ennek az egésznek – ennek az egyébként unalmas, megérthetetlen és megválthatatlan világnak, és a benne fejlődő, önmagát előbb-utóbb elpusztító életnek.
Nem arról volt szó, hogy nem szeretett élni. Imádta Bloody Mary-t, a maga néhol kísérteties, gonosz hangulatával, melyet oly hirtelenjében vált fel a nyugalom és a béke. Imádott az elhagyatott, fákkal szegélyezett domb közepén álló fűzfa tövében ücsörögni, és onnan szemlélni az oly messzi, mégis oly közeli tengerpartot, amelynek szikláihoz bizton rengeteg vér tapad – de mégis hol van az már, és mégis miért ne lehet most szép, kedves szikla az?
Valójában Bloody Mary jelenlegi formáját még a múltjáról szóló rengeteg rémmese, és a neve ellenére sem lehetett nem szeretni. A belváros főterén ott ontotta melegét a helyiek kedvenc kávéháza és étterme, a Lélekfaló, melyet a kedves Donna néni vezetett férjével együtt, Jamesszel. Közvetlenül ez mellett kapott helyet a Könyvmoly nevet viselő könyvesbolt és könyvtár, melyet Rajan szívesen látogatott akár naponta többször is. Aztán ott volt még a Roger’s bár, amely nővére férjének tulajdonában állt, és ami az itt élő fiatalok törzshelyének számított.
Tehát lényegében a kisváros nagyon is kedves volt – a zord kastélyok borzongató légkörét kedvessé és letisztulttá tette a közelben morajló tenger és a zöldellő-illatozó színpompás növények.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése